A kutatás és innováció ösztönzése pályázat lényege:
  • A pályázat elsősorban szoftverfejlesztő, informatikai és távközlési cégeket támogat
  • A támogatás intenzitása 75%, összege 5 millió és 20 millió forint közötti
  • A támogatható tevékenységek első sorban piackutatási, tanácsadási, képzési és marketing eszközök igénybevétele
 

Pályázat célja

  • IKT, vagy informatikai témájú K+F+I projekteket fejlesztő kis- és középvállalkozások nemzetközi piaci lehetőségeinek bővítése,
  • az Európai Unió  Horizont 2020 programjában való aktív részvétel növelése,
  • a Horizont 2020 program megismerése, melyben a pályázati kiíráson való induláshoz szükséges felkészítésre, innovációs tanácsadás igénybevételére és marketing tevékenység támogatására nyílik  lehetőség.


Ki pályázhat?

Jogi forma, székhely

  • mikro-, kis- és középvállalkozás, mely
  • kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaság
  • EGT területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkezik
  • éves átlagos statisztikai állományi létszáma a  pályázat benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben  minimum 3 fő volt.

Pályázó gazdálkodására vonatkozó feltételek

  • rendelkezik legalább egy lezárt (beszámolóval alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel
  • jelen projektjének az elszámolható összköltsége nem haladja meg a  pályázat benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján a nettó árbevételének 50%-át;
  • rendelkezik a Horizont 2020 partnerkereső rendszerében való regisztrációt igazoló PIC kóddal
  • rendelkezik a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) ICT export adatbázisában feltöltött profillal


Mely tevékenységek támogathatók?

TEÁOR szerint:
  • 58.2 Szoftverkiadás
  • 61 Távközlés
  • 62 Információ technológiai szolgáltatás
  • 63 Információs szolgáltatás.

Önállóan támogatható

  • Horizont 2020 program ismeretek bővítése
  • Horizont 2020 programon való részvételre történő felkészítéshez kapcsolódó vezetési tanácsadás
  • a Horizont 2020 programon való induláshoz kapcsolódó piackutatás, marketing ismeretek- és termékfejlesztési (technológiai segítségnyújtás, technológiai szolgáltatások) képzés/tanácsadás
  • adatbankokhoz történő hozzáférés és minőséget tanúsító címkék használata

Önállóan nem támogatható

  • piacra jutás támogatása (piaci megjelenés, marketing eszközök).
  • Horizint 2020 projekt-partner keresés ill. kapcsolódó szolgáltatás igénybevétele;


Támogatás összege, formája és mértéke

  • tervezett keretösszeg 1 milliárd forint a 2015. évre,
  • támogatott pályázatok várható száma: 110-140 db,
  • igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 5.000.000 Ft, maximum 20.000.000 Ft,
  • elnyerhető támogatás mértéke az összes elszámolható költség maximum 75 %-a.


Kötelezettség, vállalások


Tagság informatikai érdekképviseleti/szakmai szervezetben

A kutatás és innováció ösztönzése pályázaton a pályázónak vállalnia kell, hogy a projekt első kifizetésétől a fenntartási időszakának  végéig folyamatos tagsági jogviszonyt tart fenn olyan informatikai  érdekképviseleti/szakmai szervezetben, amely megfelel az alábbi kritériumoknak:

Szakmai feltételek
  • infokommunikációs szakterületen tevékenykedik, vagy tevékenységi körében elkülönítetten megjelenik az infokommunikációs ágazat (pl. külön tagozatban)
  • legalább 40 olyan vállalkozás a tagja, amelyek a Pályázati felhívás B.4. pontja szerint meghatározott infokommunikációs iparágban tevékenykednek.
  • a szervezet vagy annak tagja projektpartnerként részt vett az  Európai Bizottság Kutatási Keretprogramjainak valamely nyertes projektjében, vagy az Európai Uniós tagsággal kapcsolatos  koordinációs feladatokat lát el.
Jogi forma
A vállalkozások érdekképviseleti szervezetei esetében az alábbi feltételek teljesítése szükséges: 
  • A szervezet működő szervezet, kivéve politikai  pártokat és szakszervezeteket;  
  • A szervezet bírósági nyilvántartásba vételére legalább 5 évvel a  pályázat benyújtását megelőzően került sor;  A szervezet alapszabálya rögzíti, hogy a szervezet vállalkozások  érdekképviseletét látja el.
  • Magyarországi székhelyű gazdasági kamarák (a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény alapján).


Az Európai Unió H2020 programjába való bekapcsolódás

A kutatás és innováció ösztönzése pályázaton a pályázónak vállalnia kell, hogy a projekt keretében a megvalósítási időszakban részt  vesz az Európai Unió Horizont 2020 programjáról szóló képzésen, valamint rendelkeznie  kell PIC (Participant Identification Code) kóddal az EU Horizont 2020 partnerkereső rendszerében  a fenntartási időszak végéig.


Versenyképes megjelenés

A pályázó vállalja, hogy a fenntartási időszak végéig folyamatosan rendelkezik:
  • a Nemzeti Befektetési Ügynökség ICT export adatbázisában feltöltött profillal, a  feltöltött profil a támogathatóság feltétele;
  • saját domainnel és honlappal, amelyen van angol nyelvű tájékoztatás is legalább a vállalkozás tevékenységéről és elérhetőségeiről. A feltételeknek megfelelő honlap a támogatás kifizetésének feltétele.


Innovációs tevékenység

A kutatás és innováció ösztönzése pályázat részvételével a pályázó vállalja, hogy a projekt keretében a megvalósítási időszakban az alábbi  feltételek közül legalább 1 teljesül:
  • részt vesz a Horizont 2020 program valamely pályázatában önálló pályázóként vagy konzorciumban partnerként, illetve vezető partnerként (a feltétel teljesüléséhez beadott pályázat szükséges).
  • részt vesz valamely IKT és/vagy innovációs szakmai kiállításon/vásáron/networking konferencián (beleértve a NKFIH, HIPA, egyéb magyar kormányzati támogatással megvalósuló vagy informatikai szakmai szervezet által szervezett rendezvényeket)
  • részt vesz start-up versenyen (hazai vagy uniós társfinanszírozással megvalósuló start-up verseny pl. akkreditált technológiai inkubátor által szervezett verseny)
 

Töltse ki előminősítő űrlapunkat, hogy megtudja indulhat-e a pályázaton:

Szeretnék indulni a pályázaton!
Céges kapcsolati adatok
Vállalkozás adatai
Ft
Ft
Finanszírozási lehetőségek
Igen
Nem
Pályázati projekt adatok
0-20 Millió Ft
20-50 Millió Ft
50-100 Millió Ft
100 Millió Ft felett
nem tervezek egyéb fejlesztést
0-20 Millió Ft
20-50 Millió Ft
50-100 Millió Ft
100 Millió Ft felett
nem tervezek innovációs fejlesztést
0-20 Millió Ft
20-50 Millió Ft
50-100 Millió Ft
100 Millió Ft felett
nem tervezek energetikai fejlesztést
0-20 Millió Ft
20-50 Millió Ft
50-100 Millió Ft
100 Millió Ft felett
nem tervezek ingatlan építést, felújítást
0-20 Millió Ft
20-50 Millió Ft
50-100 Millió Ft
100 Millió Ft felett
nem tervezek gépbeszerzést
Ft



Hasznosnak találta az oldalon található tartalmat? Nyomjon egy "Tetsziket" vagy ossza meg partnereivel, ismerőseivel!


További pályázatok

MunkahelyteremtésVállalati technológia fejlesztésTelephelyfejlesztésVállalkozásfejlesztésPályázatírás

Cégfinanszírozás.hu hírlevél