Ősszel kerül megvizsgálásra az a korábbi döntés, miszerint a 2015-ös év végén kivezeti az MNB a növekedési hitelprogram kedvező hiteleit, átadva ezzel a helyet a normál hitelezés számára. Az MNB alelnökének tájékoztatása szerint az NHP kivezetési szakaszba került,  jövőre ugyan még felvehető, de már nem a jelenlegi feltételekkel. Az 500 Milliárd forintos NHP+ kerete nem fog év végéig kimerülni, ezért a bankoknak 250 milliárd forintot sima NHP-s hitelként fognak biztosítani, így annak már nem nyitnak a jövőben újabb keretet.

Mit hozhat a III. negyedév?

A hitelezési feltételek enyhülése, a kamatok és felárak csökkenése által egyre inkább érezhető a verseny. A hitelkereslet élénkebbé vált, de még mindig nem az elvárt szinten. Ennek oka lehet az is, hogy csak a kellően hitelképes vállalkozásoknak nyújtanak hitelt a pénzintézetek, mindezt alacsonyabb kamatszinten. Mások oldalról sok vállalkozás kivárja az EU-pályázatok kiírását.

Ne maradjon le!

2015 végéig még változatlan hitelkodíciót nyújt az MNB hitel az igénylő vállalkozások számára. 2016-ban viszont kezdetét veszi a kedvezményes hitel fokozatos kivezetése, ezzel együtt fokozatosan szűkül a pályázó cégek köre, a hitel szigorúbb feltételekkel lesz igényelhető. Érdemes még idén igényelni, hogy a jelenlegi kedvező NHP konstrukcióban részesüljön.

 
Igényeljen most MNB hitelt!
Alapkérdések
Igen
Kft
Zrt, Nyrt
Bt
EV
Igen
Nem
Igen
Nem
Igen
Nem
Igen
Nem
Igen
Nem
Személyes adatok
Hitelösszeg
Ft


 


Cégfinanszírozás.hu hírlevél